
1957-ben Budapesten születtem, de gyerekkorom óta Csákberényben élek.
Tíztagú családban, csodálatos gyerekkorom volt.
Hitben és szeretetben, ebben a gyönyörű tájban növekedve egy életre feltöltekeztem olyan csodákkal,
amelyeknek ha csak kis részét szeretném lefesteni vagy megfaragni, három élet is kevés volna.
Különböző festőtáborokban vettem részt, de kevés kivétellel csak azt tanultam meg, hogy a belső
késztetés és a természetközeli élet számomra mindennél sokkal fontosabb!
Képek és szobrok nélkül már nem tudom elképzelni az életem.
Az anyag csak eszköz – úgy érzem, kőből, vásznon rengeteg megvalósítani valóm van még,
a magam és mások örömére, ha Isten is úgy akarja.
Hírek
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Máhr Ferenc festő- és szobrászművész elhunyt.
Művészi munkássága maradandó értéket hagyott maga után. Festményei és szobrai számos magángyűjteményben és közösségben őrzik alkotói szellemiségét, emlékét pedig művei révén továbbra is velünk marad.
Ezúton is őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, hozzátartozóinak, barátainak és mindazoknak, akik ismerték, tisztelték és szerették őt.
Felhívás
Máhr Ferenc életművének minél teljesebb dokumentálása érdekében kérjük mindazokat, akiknek a birtokában Máhr Ferenc által készített festmény vagy szobor található, és az még nem szerepel a honlapon, segítsék a gyűjtőmunkát.
Kérjük, küldjenek fényképet az alkotásról, valamint – amennyiben ismert – annak méretét, keletkezési idejét és minden egyéb rendelkezésre álló információt a következő e-mail-címre:
archivum@mahrferenc.hu
Kiállítások
Vancouver (Kanada)
Budapest
Aarau (Svájc)
Várpalota
Révfülöp
Mór
Csákvár
Velence
Csákberény
Söréd
Szombathely
Székesfehérvár
Nagyigmánd
Szobrászat

gróf Merán Fülöp
süttői mészkőből készült köztéri szobor
süttői mészkőből készült köztéri szobor
A szobor felirata:
„Élete volt: jót tenni; Öröme: kötelességét teljesíteni.”
A két papért
süttői kőből készült emlékmű
süttői kőből készült emlékmű

Az 1848-49-es szabadságharc eszméinek bátor vállalásáért elhurcolták és főbelőtték Nagyigmándon a két jóbarát papot: Szikszai János 50 éves református lelkészt és Mansbart Antal 27 éves katolikus plébánost, akik Csákberényben teljesítettek szolgálatot.

Szent Flórián
süttői mészkőből készült dombormű
süttői mészkőből készült dombormű
Helyi megjelenések